Huszonegyedik alkalommal került sor 2019. február 3-án a Február Harmadika Munkacsoport országos hajléktalan adatfelvételére. A Budapesten és vidéki városokban, közterületen és szállásokon végrehajtott önkéntes felvétel során 8568 hajléktalan helyzetben lévő ember és a velük kapcsolatban lévő szociális segítők válaszait gyűjtötték össze.
Miután először 2012 tavaszán, másodszor 2013 őszén, végül harmadszor 2018-ban is módosították a szabálysértési törvényt (és kétszer az Alaptörvényt is) annak érdekében, hogy betiltsák az életvitelszerű közterületen tartózkodást, most a kutatók különös figyelmet fordítottak arra, hogy a legutóbbi tiltás vajon milyen konkrét hatást gyakorolt az érintettekre? A felmérés eredményei azt mutatják, hogy azok közül, akik a tavalyi tiltást megelőzően (október 15-e előtt) közterületen aludtak, minden harmadik embert figyelmeztettek ennek jogi következményeire, 46%-uk azonban még február elején is közterületen éjszakázott. A nagyobb vidéki városok egy részében (például Pécsett, Miskolcon) a közterületen kint maradtak aránya ennél jóval magasabb (70-78%) volt – a befogadó helyek szűkössége miatt. A megkérdezettek válaszai és a több éves összehasonlítás azt mutatta, hogy az érintettek ebben az időszakban elsősorban a téli hideg miatt költöznek be a szállásokra, vagy más fűtött helyekre. Az összes megkérdezettnek mindössze 15%-a válaszolta, hogy október 15-e után azért nem aludt közterületen, mert attól félt, hogy megbüntethetik.
A kutatók azt is megkérdezték, hogy maguk az érintett hajléktalan emberek hogyan vélekednek a valódi megoldás módjáról. Túlnyomó többségük (79%) szerint elsősorban emberi lakhatásra és olyan munkára, bérekre lenne szükség, melyből meg is lehetne élni. Sokan (2/3-uk) válaszolták, hogy lakhatási támogatásra, több szociális-mentális segítségre, több szálláshelyre, ezek színvonalának a javítására, illetve elérhető bérű lakások felajánlására lenne szükség. Nagy többségük teljesen elutasítja a büntető jellegű helyzetmegoldást.
A szociális segítők – a megkérdezettek személyre szabott diagnózisa alapján – legtöbb esetben az egyéni szociális munkát, a pénzbeli támogatást és a megfelelő lakhatás biztosítását látják szükségesnek. Szintén sok esetben – elsősorban a szállókon lakók körében – pszichiátriai, addiktológiai kezelésre, gyógyításra, sőt ápolás-gondozásra is szükség lenne.
A kutatók meglátása szerint a hajléktalanok, s azon belül a közterületen élő fedél nélküliek számának az alakulására, több éves összehasonlításban – számos egyéb tényező mellett – a legnagyobb mértékben a munkaerőpiaci változások hatnak. A legutóbbi időszak kedvező munkaerőpiaci mozgásai következtében a munkaképesebbek kikerülhettek a hajléktalan létből, így azonban az idősebbek, a fizikai és mentális fogyatékkal elők, a tartósan betegek, a függőségben szenvedők aránya jelentősen megnőtt a hajléktalanok körében. Közülük sokakat ér abúzus a közterületeken, sokan gyakran éheznek, megfelelő ellátáshoz nem jutnak.
